Külső homlokzati szigetelés

Épületek, házak hőszigetelése

Télen meleg, nyáron hideg, és kevesebb energiát kell felhasználnunk fűtés/vagy hűtés miatt. Mire gondolunk? Természetesen a hőszigetelésre. Akár újépításű, akár régi házak, épületek utólagos hőszigeteléséről is van szó mindenképpen érdemes elvégezni, mert a komfort érzetünk mellett komoly megtakarítást is elérhetünk egy jól megválasztott hőszigeteléssel.


Megtakarítás

A hőszigeteléssel jelentősen javítjuk lakásunk, házunk, épületünk, irodánk, csarnokunk hőmegtartó képességét. Az, hogy pontosan mennyivel, az a szigetelés fajtájától, vastagsáhától függ elsősorban – ennek kiválasztása, és megtervezése során érdemes szakember segítségét kérni. Általánosságban elmondható, hogy a fűtési költség legalább 40 százalékkal csökken, ami azt jelenti, hogy a befektetett összeg néhány év alatt meg is térülhet. Sőt, az egyre modernebb hőszigetelő anyagoknak hála ez a költségcsökkenés még nagyobb is lehet.

Hosszabb élettartam

A hőszigetelés másik előnye az épület állagának megóvása, értékének megőrzése. A hőszigeteléssel nemcsak a falakat védjük, de a bennük futó csöveket is, így a fűtésrendszert is. A hőingadozás ugyanis ezeket is károsíthatja idővel. Plusz hőszigeteléssel az épület külseje is modernebbé, frissebbé válik.

Jobb komfortérzet

A hőszigetelés télen épületen belül tartja a meleget, amíg nyáron inkább kint, így nyáron hűvösebb lesz, mint szigetelés előtt. A megfelelő hőszigeteléssel így nemcsak a fűtésszámlán spórolhatunk tehát, de a légkondicionáló energiafelhasználását is jelentősen csökkenthetjük.

Amikor épületek külső hőszigeteléséről van szó, akkor a két legelterjedtebb szigetelő anyaga a polisztirol és a kőzetgyapot. Az EPS, XPS polisztirol lapokkal való hőszigetelés a legelterjedtebb megoldás, mivel kedvezőbb áron elérhető. A kőzetgyapot a polisztirol szigetelésnél drágább megoldás, de ebben az esetben is a drágább alapanyagnak megvannak az előnyei. A kőzetgyapot jobban hangszigetel, és a páraáteresztése is sokkal hatékonyabb. Továbbá a kőzetgyapot hőszigetelő nem éghető, a polisztirol ezzel szemben csepegve, önkioltóan ugyan, de ég tűz esetén.

Ugye Ön is egy megbízható, és tapasztalt hőszigetelő csapatot keres?
Forduljon hozzánk bizalommal!
Vegye fel velünk mielőbb a kapcsolatot.

Elsősorban Budapesten és Pest megyében vállalunk hőszigetelő munkát,
de egyedi megállapodás alapján országosan is vállalunk megbízást.